Az emberek többsége egy életen keresztül keresi. A fiatalok még reménykednek a megtalálásában, elkezdenek felnőni és rájönnek, hogy ha nem hajszolják eléggé akkor, ha egy pillanatra is behunyják a szemüket biztosan elillan. Elszáll miután befejezik az egyetemet, miután elkezdik mindazt amit úgy hívhatunk a való élet.
Üldözik, keresik és vágynak rá... de sokaknak megmarad egy aranyszarvasként, melyet elrejt az erdő sötétje. Egy megfoghatatlan csodalény? Ez lenne tehát?
Attól eltekintve, hogy ezt a szót tartom az egyik legsablonosabb dolognak amit valaha kiejtettem a számon - na jó, a "Reggelt, hogy vagy?" kérdéstől eltekintve - nem gondolom sem misztikusnak sem elérhetetlennek. Eddigi életem során mindössze arra jöttem rá, hogy addig burkolózik mindössze ebbe a relytélyes ködbe amíg meg nem nevezem. Amin kimondom mit jelent nekem már nem is tűnik elérhetetlennek. Nincs is tehát más dolgom mint megtalálni mi az ami Engem, a bennem lakó Nőt, az néha-néha felülkerekedő Egómat, minden egyes énemet kielégíti.
Azért indítottam ezt a blogot, mert már egy ideje nincs más törekvés az életemben, mint letisztult gondolatokkal végigjárni mindent ami ki lehet próbálni, megélni minden egyes percet és kiszűrni azokat a megoldásokat melyek igazán nekem valók, igazán segítenek megtalálni a boldogságomat, bármi is lesz az.